Két ikonikus, világszerte ismert kutyafajta, amelyek rendkívül népszerűek a világ szinte minden részén. Sokak szerint a legideálisabb családi kutyák, tökéletesek kisgyerekek mellé is, de ha kell, munkakutyaként is megállják a helyüket. Mennyire igaz ez a széles körben elterjedt vélekedés? Az egyik leggyakrabban feltett kérdés: miben tér el egymástól és miben hasonlít egymásra ez a két kutyafajta, a labrador és a golden retriever?

hirdetés

Mind a labrador, mind pedig a golden retriever végleges formáját Angliában nyerte el, ráadásul időben nagyon közel egymáshoz, a huszadik század első évtizedeiben. Mai tudásunk szerint a labradorok őshazája az északi Új-Fundland és a Labrador tartományok voltak, ahol egy St. John’s-nak nevezett, vastag szőrű fekete kutya segítette a halászok munkáját, például a hálókból kilógó halak elkapásával és a halászhálók partra húzásával a 16-17. században. A fajta tudatos kialakításában egy angol főnemes, gróf Malmesbury játszott kiemelkedő szerepet. A labradort 1903-ban ismerték el, az első klub pedig 1916-ban jött létre. Eleinte a sárga és barna szőrváltozatot genetikai hibának tartották, de végül megtört a jég, és 1925-ben vált elismertté.

A golden retrieverek származását sokáig egészen elképesztő legendák övezték, amelyek csak akkor tisztultak valamelyest, miután a közelmúltban felfedezték Sir Dudley Marjoribanksnek, a fajta kialakítójának naplóbejegyzéseit. Ezt megelőzően általánosan elfogadott nézet volt a múltjukkal kapcsolatban, hogy úgymond orosz cirkuszi kutyák leszármazottairól van szó az esetükben. A naplóban azonban az olvasható, hogy a Skóciában élő Majoribanks egy helyi, sárga színű retriever kutyát keresztezett egy akkoriban még élő, azóta kihalt spánielfajtával, és így teremtette meg a későbbi golden retriever alapját. A későbbi vonalakba ír szettereket, sőt egy alkalommal homokszínű angol vérebet is kevertek az orrjóság javítása érdekében. A fajtát 1920-ban ismerték el hivatalosan és az első fajtaklub is akkor jött létre.

Küllemük

Habár a labrador és a golden retriever sokban hasonlítanak egymásra, vannak azonban eltérések a testfelépítésükben. A labradorok közép termetű kutyák, harmonikus testfelépítéssel és agilis mozgással, ami természetesen sokat jelentett népszerűvé válásukban. Marmagasságuk általában 54 és 57 centiméter közé esik, súlyuk pedig 25-35 kg között jellemző. A labradorok nem lehetnek foltosak, kizárólag egyszínűek és 3 színváltozatuk ismert: a leggyakoribb a fekete, a sárga és a napjainkban egyre népszerűbbé váló csokoládébarna. Jellegzetességük a rövid, tömör, úgynevezett vidrafarok, ami az úszásban jelent nagyon komoly segítséget számukra.

Ezzel szemben a golden retriever sztenderd megengedőbb, a marmagasságban több variáció fordulhat elő, de jellemzően 51 és 61 centiméter között kell maradnia. A súlyuk is alig pár kilogrammal tér el a labradorokétól, jellemzően 27-36 kilogramm között mozoghat. Nem véletlenül hívják őket goldennek, tehát magyarul aranyozottnak, hiszen a színük jellemzően az arany különböző árnyalatai, a világostól egészen a sötétebb árnyalatokig.

Ha csak a küllemükről beszélünk, a súlybeli hasonlóságok ellenére a labradorok sokkal zömökebbnek tűnnek a szemlélő számára, mint a könnyedebbnek ható, légiesebb golden retrieverek. A labradorok szőre rövidebb és sokkal könnyebben ápolható, szemben a goldenek hosszabb, általában hullámos szőrzetével, ami rendszeres és nagyon alapos ápolást igényel. Ahogy egy általunk megismert tenyésztő megfogalmazta: a golden szőrzetének karbantartása néha felér egy rémálommal, ez a fajta gyakorlatilag szinte állandóan vedlik és nagyon sokat. A labradorok feje jellemzően szélesebb és rövidebb, ami alól talán némelyik munkavonalú kutya kivétel, szemben a goldenek elegánsabb, finomabb vonalú fejszerkezetével.

Temperamentumuk

Habár a két fajta temperamentumában is sok hasonlóságot találunk, természetesen itt is vannak apróbb eltérések. Mindkét fajtáról elmondható, hogy kiemelkedő intelligenciával rendelkezik, barátságos és társaságkedvelő és egyikük sem viseli el a magányt és a bezártságot. Minkét fajtára jellemző, hogy alapjában véve pozitívan szemléli a világot maga körül, jellemzően nem agresszív más állatokkal és emberekkel, részben ebből adódóan őrző-védő munkára, de terület őrzésre sem alkalmas igazán. A két fajta közül talán a labrador egy kicsit keményebb karakter, főként a munkavonalak. A golden retrieverek szinte mindenkivel, így az idegenekkel szemben is pozitív hozzáállásúak és jóindulatúak.

A goldenek talán egy kicsit puhábbnak, lágyabb személyiségűnek tekinthetőek, akik jobban beilleszkednek a csendesebb, kevésbé zajos családok életébe, mint a labradorok, akiknek lételeme az, hogy állandóan történjen valami körülöttük és velük. Itt sajnos azt is meg kell említenünk, hogy több kutyás szakembertől hallottuk, hogy az utóbbi időkben jelentősen megnőtt a tömegtenyészetekből kikerülő ideggyenge kutyák száma, ami elsősorban a labradorokat érinti. Erről éppen Halász Árpád is beszélt a közelmúltban, de az 1981 és 2021 közötti időszakbanű Amerikában készített fajtánkénti saját gazda harapási statisztikákban is a 9. helyen állnak a labradorok.

Mozgásigényük

Az előbb elmondottaknak természetesen egy másik oka is lehet, ez pedig nem más, mint a két fajta hatalmas, átlagot meghaladó mértékű mozgásigénye. A labrador és a golden retriever múltjában és kialakításában is kiemelt szerepe volt a vadászatnak és a vadászatot kiegészítő aktív tevékenységeknek. Ebből adódóan mindkettő életében óriási szerepe van a fizikai és a szellemi aktivitásnak. Akármilyen barátságos és jószándékú kutyákról beszélünk is, mozgás, mozgatás hiányában jellemük és karakterük jelentősen torzulhat, befelé fordulóvá sőt, esetenként akár agresszívvé válhatnak.

Melyiket válaszd?

Aki e két fajta közül szeretne választani, valójában könnyű helyzetben van, hiszen nincsen meghatározó, vagy alapvető különbség a labradorok és a goldenek viselkedése és temperamentuma között. Így sokkal nagyobb szerepet kaphat a választásban az érzelmi elem és az, hogy kinek melyik szín és küllem tetszik jobban. Azzal azonban mindenkinek tisztában kell lennie, aki közülük választ, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy magához vesz egy kiskutyát, az élete következő 10-15 évében minimum napi 1 óra aktív foglalkozásra és fizikai aktivitásra lesz szükség ahhoz, hogy harmonikusan együtt tudjon élni vele.

hirdetés